Csoportterápiák és az együttes erő hatalma

Clifford Beers, amerikai üzletember, az 1900-as évek elején könyvet írt betegségéről és gyógyulásáról, amikor elhagyta az elmegyógyintézetet. Ezt követően elindította Amerikában a mentálhigiénés mozgalmat, így vált erénnyé betegségének és gyógyulásának példája. Sikerének titka, hogy a betegek ügyéért folytatott harcában felhasználta azokat a tapasztalatokat, amelyeket az elmegyógyintézetben szerzett. Sorsa akarva, akaratlanul modellé vált a huszadik században. 

Példáját megannyian követték – sokféleképpen, sok féle formátumban. Így például a Névtelen Alkoholisták három alapító tagja 1935-ben hozta létre az első önsegítő csoportot abból a célból, hogy saját személyes tapasztalataikat felhasználva más alkoholbetegeknek segítsenek. Rendkívül hatékony és életképes programot dolgoztak ki olyan alapelvekkel és alaplépésekkel, amelyek pontos útmutatást adtak a sorsukon úrrá lenni nem tudóknak.

Az oda-vissza elve

A csoportszemlélet szerint a csoport egyik tagjánál fellépő rendellenesség az egész csoport működési zavarának egyik megnyilvánulása. Ez jelzője annak, hogy egy emberre milyen nagy hatással van a közvetlen környezete, közege, amelyben él. A legfontosabb csoport, melynek analógja aztán valamennyi: a család. A családnak mint csoportnak szűrőrendszere van, mellyel a külvilágból beáramló stresszhatásokat szelektálhatja, ugyanakkor védőhálóként betegségektől, veszélyhelyzetektől óvhat, képességeket fejleszthet ki, valamint szűrt információkat közvetíthet. Ez a rendszerelmélet jelenik meg Beers gyógyító analógiáiban is. Ezért tud sokkal hatékonyabb lenni egy csoportterápia, mint amikor az ember egyedül próbál megküzdeni a démonaival.

Valamennyi súlyos betegség esete, akár gyógyítható, akár nem, komoly megpróbáltatást ró a beteg szervezetére, lelkére. Ezt az időszakot szinte mindenki aggodalmakkal, félelmekkel, szorongásokkal vegyesen éli meg, különösképp akkor, ha maga a betegség fájdalmakkal is együtt jár. A hagyományos orvosi kezeléseken túl a páciensek gyakorta szorulnak lelki és társadalmi segítségre. A szorongásoldó, fájdalomcsillapító, alvásjavító alternatív gyógymódok ekkor játszhatnak hasznos kiegészítő szerepet a gyógyszeres terápiák mellett.

A krónikus, korlátozó betegségek tudata általánosságban először kétségbeesésbe taszít. A testi szenvedés mivolta, a fel nem épülés lehetősége, a halandóság felismerése erős félelemérzettel és szorongással jár együtt. Valamennyi beszámoló és kutatás egyöntetűleg azt támasztja alá, hogy bármely állapot elviselhetőbb, ha a beteg személy nincs egyedül, környezet támaszként van jelen.

A segítők segítése

A közeli hozzátartozók szerepe tehát kiemelkedően fontos, ugyanakkor egyáltalán nem könnyű. Hiszen úgy kell támogatói szerepüket betölteniük, hogy kétségbeesésüket, bánatukat nem mutathatják ki igazán. Magatartásuk olykor alfája és omegája a beteg lelkiállapotának, akinek jóval nagyobb esélye van a gyógyulásra, ha érzi szerettei biztonságot adó támogatását, biztatását. Bizonyos helyzeteket rendkívül nehéz kezelni, főként akkor, amikor hosszabb lefolyású egy betegség folyamata. Az idegi kimerültség gyakorta teremt türelmetlen helyzeteket, hol a beteg, hol támogatói környezete részéről. Több alternatív gyógymód ezekre a problémákra is hathatós megoldást képes nyújtani.

Csoportterápiák hatásmechanizmusai

A csoportterápiáknak mára számtalan válfaja alakult ki. Beszélhetünk kognitív-viselkedés terápiáról, interperszonális terápiáról, művészetterápiáról, táncterápiáról, mozgáscsoportokról, pszichodrámáról vagy analitikus módon vezetett, pszichodinamikai történésekre fókuszáló analitikus kiscsoportokról. 

A családi összetartozás és burok élményének analógiájára, hasonlóan működnek ezen csoportok, legfőbb érzelmi mozgatórugójuk, hogy az ember nem érzi magát egyedül a problémájával: megoszt, beavattatik, visszajelzéseket kap és adhat, részese önmaga és mások fejlődésének. Nagy előnyük még, hogy a csoporttagok az „itt és most”-ban kezelik problémáikat, ez pedig a való életben tartja őket.