
Cápamese
2020-07-10
Toman túrós batyu
2020-08-07
Fodor Klári vagyok, a gödöllői Toman szalon tulajdonosa és okleveles konzulense. Naponta találkozok, beszélgetek olyan emberekkel, akik szeretnék megvalósítani első pillanatra talán elérhetetlennek tűnő céljaikat. Nem csodát szeretnének, de pontosan tudom, hogy milyen őrülten nehéz akár csak 5 kilótól is megszabadulni! Természetesen mindenkinek segítek már a legelső lépésektől. Így indulunk: tűzd ki, pontosan határozd meg céljaidat!
De mit tegyünk, hogy meg is valósítsuk a kitűzött célt?
A válasz viszonylag egyszerű:
Tartsuk be a szabályokat!
És itt indul az én történetem…
Erős kezdés: nyitottunk egy Toman szalont!
Az elején szeretném kijelenteni, hogy most pontosan ugyanannyi kiló vagyok, mint 2019. augusztus elején, amikor belevágtunk párommal a Toman Diet programba. Persze nem a szokásos módon: míg mások bemennek egy Toman szalonba és konzultációkon vesznek részt, én viszont megismerve a lehetőségeket, inkább nyitottam egyet. Hátha így könnyebb lesz betartani a szabályokat.
Imádok enni!
43 éves vagyok, tipikusan az a karakter, aki állandóan súlyproblémákkal küzd. Nem véletlenül, hiszen imádok enni. Ha éjjel arra ébredek, hogy éhes vagyok, én bizony megnézem a hűtőt. Ismerős? Nyilván egész életemben evéssel kompenzáltam valamit: örömömben, bánatomban, ráadásul határok nélkül! Akartok egy fotót látni? Igen, ez is én vagyok!
Előtte fotó Toman Diet Gödöllő
Toman Diet – nem vagy egyedül!
Amikor megláttam Tomán Szabinát, azt gondoltam: VÉGRE VALAKI, akinek ilyen problémái biztos nincsenek! Ez az állapot azonban nem tartott sokáig, mert ahogy lassan megismertem, kiderült, hogy ha nem is olyan mértékben, mint nekem, de neki is volt ilyen problémája, ennek megoldásaként alkotta meg a Toman Diet programot!
Könnyedén, de a szabályok betartásával!
Az életmódváltásnak a párommal, Leventével kezdtünk neki, és azt kell, hogy mondjam, könnyen ment. Egyszerű, könnyen betartható szabályok és remek ételek. Ez minden diétázó álma. Bár Levente erről mást mondana, de ezt már olvashattátok. Működik a diéta? Igen, működik. Teltek a napok, hetek és mentek a kilók. Annyira, hogy novemberben már 67 kg voltam.
Gödöllő sikersztori
Aztán történt valami, ami következtében szépen lassan visszajöttek a kilók. Persze most lesznek olyanok, akik azt mondják: na ugye! Hogy mi történt? Nem tartottam be a szabályokat.
A Toman Diet életmódváltó program csak akkor működik, ha:
– Betartjuk a szabályokat
– Végigkövetjük a mentor program összes lépését
– Tudatosan törekszünk gondolkodásmódunk átértékelésére, megváltoztatására
Nekem azonban most van egy nagyon nyomós okom a szabályok nem betartására!
Toman Diet Gödöllő baba
Nekem ez a sikertörténetem!
De legfőképpen ez az életem: egészséges táplálkozás és az ezzel kapcsolatos tapasztalatok átadása, vendégeim életmódváltásának koordinálása, segítése.
A szülés után persze újrakezdem a teljes programot. Hogy addig mi történik? Próbálom a tanultakat kamatoztatni és okosan étkezni. Nem mondom, hogy könnyű, mert két és fél gyerek mellett ez nem mindig tartható, de egyszer már sikerült! Hasonló cipőben jársz? Kiegyensúlyozottabb életmódra váltanál hosszú távra? Ledobnál pár kilót könnyedén, éhezés és visszahízás nélkül? Keress bátran, ahogy előtted már megtették több százan! Ha nekik tudtam segíteni, szinte biztos, hogy neked is fogok! Légy a Toman család tagja! Várlak szalonunkban!