Az érzelmek és az ízek kapcsolata

Gondoltuk volna, hogy egy étkezés nem pusztán a Maslow-i rendszerbe foglalható testi szükséglet kielégítésére szolgál, hanem egyben jelzője is feszültségeinknek, szorongásainknak vagy egyéb emocionális lelki folyamatainknak? A táplálkozástudomány legfrissebb gyermeke, a gasztropszichológia, többek között azzal foglalkozik, mit ad nekünk az étel, illetve milyen érzelmek társulnak egyes ízekhez.

Jelenlegi ismereteink szerint ma 5 alapízt különböztetünk meg. Az édes, sós, keserű és a savanyú mellé 1996-ban becsatlakozott egy ötödik is, az umami (jelentése „ízletes, pikáns”). (Ezt az ízt fedezhetjük fel a rukkolában, a parmezánban, húsokban és a paradicsomban is.) Egy japán vegyész felfedezése szerint ugyanis a fehérjéket alkotó aminosavak ízét is érezzük, sőt, a fehérje detektálásra külön receptorokkal rendelkezünk. 2005 óta pedig már azt is tudjuk, hogy képesek vagyunk érzékelni a zsír ízét, valamint azt, hogy a nyelven túl a szájpadláson, az arcfal belső oldalán, a garaton és valószínűsíthetően még tüdőnkben is helyezkednek el ízlelőbimbók. 

Az ízek érzékelésének képessége emberi evolúciónk szempontjából az életben maradáshoz mindig is kulcsfontosságú volt. Az ízek jelzőpóznaként funkcionálnak számunkra, utalnak arra, mi ehető, mi nem. Az édes íz energiát, érett gyümölcsöt, a sós íz hasznos vitaminokat, ásványi anyagokat jelöl. A savanyú íz lehet egészséges, mint egy citrom, ugyanakkor romlott is, mint az állott tej. A keserű ízeket részesítjük legkevésbé előnyben, mivel mérgező ételekhez kapcsolhatók. 

Az evolúciós ízpreferenciákat és íz-averziókat, mint biológiailag öröklött viselkedésprogramokat, nem szabad túlértékelni. Már azért sem, mert az ízpreferenciánkra számos pszichikai tényező is erősen hat. Nemcsak az ízlelőbimbóink, hanem egész idegrendszerünk ízlel. Az ételek neve, illata és látványa, hozzájuk társított korábbi érzelmeink mind-mind befolyásolják ízérzetünket. Szinte nem létezik olyan ember, aki, ha megérez egy bizonyos ízt, ne lenne rajta úrrá például egy gyerekkori nosztalgia. Az étel hatására előbukkanó emlékek bizony sokkal intenzívebbek evolúciós kódoltságunknál.

Továbbá az ízpreferencia erősen manipulálható is. Ha például egy édesanya kisbabája majd minden ételét cukorral édesíti, a gyermek a későbbiekben nem fogja tudni társítani a tápanyagokat egyes ételekhez – például a vitaminokat a gyümölcsökhöz, a nyomelemeket bizonyos zöldségekhez vagy főzelékekhez. Ennek következményeként felnőttkorában minden belső szükségletet édes ételekkel próbál majd meg kielégíteni, ami egyenes út az elhízáshoz. 

A sóvárgás és az ízpreferencia közötti különbség

A sóvárgás nem keverendő össze az egyes ételek iránti preferenciával, vagyis azzal, milyen típusú ételeket szeret az egyén. A sóvárgás egy adott ételféleség iránti leküzdhetetlen vágyat, késztetést jelent, amely során majdnem bármit megtennénk annak érdekében, hogy végre hozzájuthassunk ahhoz a bizonyos ízű ételféleséghez. 

Leegyszerűsítve, a sóvárgás az a tipikus jelenség, amikor napközben beugrik egy francia krémes képe, már érezni véljük ízét a szájunkban és bárhogy próbáljuk meg elhessegetni, nem sikerül. Mindegy mivel próbáljuk meg helyettesíteni, addig fogunk enni, míg végre célt nem ér a sóvárgásunk, és meg nem kaparintunk végre egy habos-babos leveles tésztás süteménykölteményt.

Honnan a késztetés? Így üzen a pszichénk, hogy biztonságérzetre van szüksége. Hogyan kapcsolódik össze a francia krémes, azaz az édes íz a biztonságérzettel? Úgy, hogy ez a legelső íz, mellyel kapcsolatba kerülünk már magzati korban (intrauterin élet), majd csecsemőként. Hiszen a magzatvíz édeskés, ahogyan az anyatej is. Ősesszenciaként jelenik meg, hogy az édes íz anyapótlóvá válik, azaz a hozzá kapcsolódó biztonságérzet visszaszerzéséhez kapcsolódik.

Dr. Doreen Virtue állítása szerint a sóvárgás hátterében többnyire ki nem elégített érzelmi szükségletek állnak, sóvárgásunk tárgyainak elfogyasztásával tehát lelki egyensúlyunkat próbáljuk meg visszanyerni.

Virtue a sóvárgás hátterében meghúzódó lehetséges lelki, emocionális szükségleteket a következőképpen vázolja fel:

Emóciók és ízek

Érdemes figyelnünk hát testünk jelzéseire, hiszen az egyben lelkünk üzenete is lehet.