Éva naplója 1. rész – a kezdetek

Kohári Éva, a Toman Diet gluténmentes receptek megálmodója és szakértője időről időre naplóbejegyzésekkel jelentkezik, és megosztja velünk tapasztalatait a diétáról, nehézségekről, sikerekről! Olvassátok sok szeretettel az első részt!

Kohári Éva vagyok, 44 éves, matematika –fizika szakos tanár, gluténmentes gasztroblogger. Van egy 14 éves kamasz lányom, Sára és egy 4 éves eleven fiam, Soma. Sára lányom 28 hétre született korababa, de hihetetlen szerencsének köszönhetően mára már ugyanolyan, mint a legtöbb kamasz, a koraszülöttségnek nyoma sincs. Sára előtt, 22 hétre iker babaim születtek, ők még nagyon picik voltak az életben maradáshoz. Ez a két terhesség után döntöttünk úgy a férjemmel, hogy nem kísértjük a sorsot, boldogok vagyunk, hogy a közös gyermekünk egészséges, bármilyen korán is született. A férjemnek előző házasságából van két, ma már felnőtt gyermeke, így tulajdonképpen igazán nagy család vagyunk.

39 éves voltam, mikor éreztem, hogy valami megváltozott a testemben, ekkor sajnos már a változókor pár jelét véltem felfedezni magamon. Rendszertelen menzesz, hőhullámok, hangulat ingadozások mellé társult még hasi diszkomfort érzés és hirtelen felcsúszott pár kiló. Ettől annyira nem ijedtem meg, hiszen közel a 40-hez, a 168 cm-es magasságomhoz 55 kiló voltam. Igazából pár rövid időszakot leszámítva, én 14 éves korom óta 55 kilót nyomtam. Szoktam is viccelődni vele, a nyolcadik osztályos ballagási szoknyámba simán belefértem felnőtt fejjel.

A nem várt meglepetés

Mivel a testemen tapasztalt változások csak nem akartak szűnni, ezért felkerestem a nőgyógyászomat. Én cisztára gyanakodtam, és kaptam egy kisebb fajta infarktust, mikor az ultrahangon a ciszta helyett egy dobogó szívecskét láttunk. Az első sokk után gyors fejszámlást végeztem, ha minden rendben lesz ezzel a terhességgel, akkor éppen a 40. szülinapom előtt lesz egy babám.

Persze tele voltam aggodalmakkal az előzmények miatt. Sajnos 15 hetes terhesen kórházba is kerültem és a 37. hétig onnan már haza sem engedtek. Mondhatnám, hogy lakosztályt béreltem a kórházban, de persze ez némi túlzás lenne. Az orvosoknak köszönhetően, a 37. héten megszületett a makk egészséges Soma, pár héttel a 40. születésnapom előtt.

Mivel több, mint 20 hetet töltöttem vízszintes helyzetben, a kórházi ágyban fekve, nem láttam magamon, hogy mekkora is lettem. Anyukám hetente, mikor vidékről meglátogatott, mindig célzott rá nagyon finoman, hogy kislányom, te mekkora vagy…. Bevallom, nem igazán érdekelt, hiszen a Sárával való terhességem hiába volt rövidebb, legalább akkorára nőttem, mint Somival, aztán pikkpakk sikerült lefogynom. Csak azt nem kalkuláltam a számításba, hogy akkor 10 évvel fiatalabb voltam és mint említettem, az a bizonyos biológiai órám is rendesen ketyegett mire teherbe estem.

Terhességi plusz kilók

Somi ma már 4,5 éves. Volt pár sikeresnek induló kísérletem, megszabadultam az első pandémiás időszakban több, mint 10 kilótól, aztán mikor rá kb. fél évre Covidos lettem, visszakúszott minden kiló, sőt hozott magával pár rokon kilót is. Ez a betegség engem lelkileg sokkal jobban megtépázott, mint testileg. A kilókkal együtt jött az örökös fáradtság, enyhe depresszió. Reggelente az első lábra állás már komoly fájdalmakat okozott. Ráadásul munkámból kifolyóan elég sokszor szerepelek, előfordul, hogy a TV képernyőjén is megjelenek és már alig találtam olyan ruhákat, amik ápolnak, eltakarnak és még valahogy mutatok is bennük. Maga a munkám is óhatatlanul hozta csak felfelé a kilókat.

Gasztrobloggerként hetente sütök annyi süteményt, mint más családanya kéthavonta. Ezeket persze illik megkóstolni, másképp nehéz róla véleményt írni. Mivel sok esetben egyszerre irdatlan mennyiségű sütemény és egyéb étel halmozódik fel, amit sajnálok kidobni, így vagy besegítek az elfogyasztásba, vagy elajándékozom, estleg lefagyasztom.

Végre megtaláltam a megoldást!

Az elmúlt 4 év alatt kipróbáltam jópár fajta diétát, de vagy nem voltam elég kitartó, vagy meg sem moccantak lefelé a kilók, de éreztem, ha most nem kapom el, ennél a helyzet csak rosszabb lehet. Ezen a ponton találkoztam a Toman diétával és ahogy megláttam a programot, az ételeket, a lehetőségeket, tudtam, hogy ezt nekem találták ki.

Nem haboztam túl sokáig, a konzultációt követő nap belevágtam. Rögtön nehezített pályával kezdtem, mert pár nap múlva 6 süteményt kellett prezentálnom egy fotózáshoz. A legnagyobb segítségem, fő kóstolóm a finnyás kamaszom volt ebben. Önfeláldozó módon nyalogatta végig az összes általam kitalált krémet, és ette végig a fotózás végén az összes süteményt, majd mondott véleményt ezekről. Olyan érzékletesen számolt be az édes falatokról, mintha én magam kóstoltam volna.

A következő részt folytatom az első szakasz tapasztalásaival.