Mindent a barackokról!

A különféle barackok a nyári és kora őszi időszak slágergyümölcsei. Talán meglepő, de ezek a csonthéjas gyümölcsök a rózsafélék közé tartoznak, és közeli rokonságban állnak a mandulával, a szilvával, a cseresznyével és a meggyel. Őshazájuk Kína, de évszázadok óta megtalálhatók Magyarországon is. „Barack” szavunk elsőként az úgynevezett besztercei szójegyzékben – egy korai, a XIV. század végére vagy a XV. század elejére datálható magyar-latin szószedetben – bukkant fel először. Kultúránkban a barack szerelemjelképként, erotikus szimbólumként ismert, ugyanakkor a tisztaság és ártatlanság metaforájaként is használatos. Érdekesség, hogy a barackfa virága az egyik legismertebb anyák napi dalban is megjelenik – rögtön az orgona ága után –, noha a barackvirágzás jellemzően hetekkel korábban le szokott zajlani.

• Sárgabarack

A sárgabarack latin neve (Prunus armeniaca) Örményországra utal, de majdnem bizonyos, hogy a növény valójában Kína középső részéről származik. Egyes fajtáit kajszi néven is emlegetik – ez valójában a gyümölcs oszmán kori török nevére (kāɪysɪ) vezethető vissza. Magyarországon régóta termesztik, de a kajszitermesztés igazi felfuttatása – főleg az Alföld Kecskemét környéki részén – a XIX. századi filoxéravész utáni időszakra tehető, dacára annak, hogy a környező homoktalajon létesített szőlőültetvényeket a filoxéra nem is érintette közvetlenül. A szezonban el nem fogyasztott sárgabarack legfontosabb hasznosítási módja a lekvár- és pálinkafőzés volt. A legenda szerint amikor az egy évvel később VIII. Edward néven királlyá koronázott walesi herceg 1935-ben Budapestre látogatott, és egy 1926-os évjáratú kecskeméti barackpálinkát kapott ajándékba, e szavakkal summázta véleményét: „Szódával jobb, mint a whisky, teában jobb, mint a rum.”

A sárgabaracknak nagyon sok fajtája ismert, a gönci magyar kajszitól a ceglédi bíborkajszin át a szegedi mamutig, és így tovább. Jellemző méretük, nedvességtartalmuk, ízprofiljuk, de még érési idejük is eltér egymástól. Létezik olyan korai fajta, amely már június vége felé szüretelhető, de sokkal jellemzőbb a július közepi barackérés. Száz gramm friss, nyers sárgabarack átlagosan 48 kilokalóriányi energiát szolgáltat, szénhidráttartalma 9,2 gramm, fehérjéből 1,4; zsírból 0,4; élelmi rostból pedig kereken 2 grammot tartalmaz.

Aránylag jelentős karotin-, kálium- és C-vitamin-forrás.

Glikémiás indexe a legtöbb adatbázis szerint 31 és 35 közé esik, de találkozni ennél jóval magasabb, 57-es értékkel is. Szinte mindenki evett már sárgabarack-magot – és szinte mindenki hallott arról is, hogy a barackmag ún. ciántartalmú glikozidokat tartalmaz, amelyek bizonyos mennyiség felett mérgezést okozhatnak, ugyanis egy kémiai reakció folyományaként hidrogén-cianid szabadul fel belőlük. Valójában e toxikus vegyületek koncentrációja erősen fajtafüggő, de pár szem barackmag elfogyasztása ritkán szokott mérgezéssel járni, pláne felnőttkorban. Törökországban viszont, ahol a barackmagot sütemény-alapanyagként is használják, azaz jelentős mennyiséget fogyasztanak belőle, időnként elő-előfordulnak súlyosabb mérgezések.

Az egyik ilyen ciántartalmú glikozid az amigdalin, amelyet időnként „B17-vitamin” néven is emlegetnek – teljesen megalapozatlanul, B17-vitamin ugyanis nem létezik, az amigdalin sohasem számított a vitaminok közé, a rákgyógyító hatásával kapcsolatos híresztelések pedig alaptalannak bizonyultak. Ehhez kapcsolódik a pakisztáni Hunza-völgy lakóinak legendás egészségéről és hosszú élettartamáról szóló, immáron közel 100 éves – egészen pontosan 1922 óta terjesztett – mese is, amelyet már az 1950-es években megcáfolt az amerikai John Clark, Hunza, Lost Kingdom of the Himalayas című könyvében. Clark egy esztendőt töltött el a hunzák körében, ahol, noha nem elsősorban emiatt érkezett, önkéntes orvosi feladatokat is ellátott. Ott-tartózkodása alatt betegek ezreit kezelte, így saját szemével győződhetett meg arról, hogy a hunzák legendás egészségéről szóló történet merő kitaláció csupán; életkoruk hitelt érdemlő megállapítása pedig az anyakönyvezés hiányosságai miatt lehetetlennek bizonyult.

Sárgabarack

• Őszibarack

E gyümölcs neve kissé megtévesztő, hiszen az őszibarack legtöbb fajtája nyáron érik, bár tény, hogy léteznek kései érésű őszibarack-variánsok is. Latin neve (Prunus persica) szintén pontatlan, hiszen nem Perzsiából, hanem – a sárgabarackhoz hasonlóan – Kínából származik. A legtöbb őszibarack-fajta héja bolyhos-szőrös, de létezik sima héjú változata is, amely „kopasz” barackként vagy nektarinként ismert.

Az őszibarackok nagy átlagban valamivel kevesebb kalóriát (39 kcal/100 g) és emészthető szénhidrátot (8,4 g/100 g) tartalmaznak, mint a kajszi, ugyanakkor cukortartalmukon belül magasabb a gyümölcscukor (fruktóz) aránya. Fehérje-, zsír-, karotin-, kálium- és C-vitamin-tartalmuk valamivel alacsonyabb a sárgabarackénál. A friss, érett őszibarack antioxidáns-kapacitása ezzel együtt meghaladja a kajsziét. A barackok bolyhos héja egyeseknél irritálhatja a szájüreg nyálkahártyáját, számukra a sima héjú nektarin ajánlható. Az őszibarack-félék glikémiás indexe 35 és 43 között szóródik, ami viszonylag alacsonynak számít.

A hölgyek világszerte előszeretettel készítenek különböző arcpakolásokat hámozott őszi- vagy sárgabarack, kevéske méz és esetleg egy kis joghurt, olívaolaj vagy tojás felhasználásával.

A barackokat a többi gyümölcshöz hasonlóan nyersen célszerű fogyasztani – akár magukban, akár salátákban, akár turmixok, smoothie-k formájában. A friss őszibarack remekül párosítható például némi blansírozott zöldbabbal. Levest inkább őszibarackból, (cukormentes) lekvárt, csatnit és salsát viszont inkább kajsziból szokás készíteni. A sárgabarack meglepően jól megy a kecskesajtok többségéhez is. Az aszalt barackot pedig az édességek mellett sós ételekhez, például piláfokhoz is fel tudjuk használni.

Árva-Tóth Zoltán írása