Stresszhelyzetből fejlődést kovácsolni!

„Az életünk örökös változás.” „Addig élünk, amíg változunk.” „Az állandóság: halál.” Közhelyek, amelyeknek tartalmát ritkán gondoljuk végig következetesen — és nem is mindig értjük igazán. Rohanó korunkban, amikor állandóan idomulnunk, alkalmazkodnunk, megújhodnunk szükséges, kiemelkedően szükséges a változások és a változásokkal járó emberi válságok természetének ismerete, alkalmazni tudása, mindennapjaink gyakorlatában. Nem csak lelki-, de testi egészségünk megóvása érdekében is egyaránt.

Életesemény skála (SRRS)

A hatvanas évek végén, két amerikai pszichiáter, Thomas Holmes és Richard Rahe (1967) minden olyan eseményt, mely jelentős mértékű alkalmazkodást kíván, legyen az pozitív, negatív, stresszkeltőnek tekintettek. Ezt igazolandó, kidolgozták az Életesemények skáláját (Social Readjusment Rating Scale, SRRS). A kutatócsoport vizsgálatai szerint 43-féle kritikus élethelyzetből a legjelentősebbek a különféle kapcsolati (főként családi) konfliktusok, valamint a számunkra fontos személyek vagy más, érzelmileg fontos dolgok elvesztése.

Korábbi írásunkban kifejtettük azt is, hogy maga a fogyás, az örömön túl, paradox módon stresszhelyzetet is jelenthet számunkra. Lehet én-idegen állapot, melyben előfordulhat, hogy még nincs megfelelő viselkedési eszközrendszerünk. Hogyan reagáljunk, ha előzékenyebbek velünk, mint korábban, amikor túlsúlyosak voltunk? Kövéren annyival kevesebbet értünk volna? Az is előfordulhat, hogy az új testkép-helyzet olyannyira idegen számunkra, hogy azt érezzük, becsapunk másokat vagy éppen érdemtelennek minősítjük magunkat arra, amit elértünk. Amiért most körbedicsérnek.

Az életesemény skála alapján, egy embert egy adott időszakban ért események pontszámainak összeadásával megbecsülhetjük az egészségügyi veszélyeztetettség mértékét. 

A tapasztalati kutatások szerint, ha egy év alatt 300 pontérték feletti behatás ér valakit, ugrásszerűen megnő egy sor testi és lelki megbetegedés előfordulási aránya. Ezért kiemelkedően fontos, a stresszhelyzetek, krízisállapotok megfelelő és időben való kezelése. Így azok nem szomatizációs betegség (vagy mondjuk jojó effektus) formájában jelentkeznek, hanem személyiségfejlődésünk és problémamegoldó képességünk repertoárját gazdagíthatják.

A krízisállapotok szakaszai

Első szakasz: A krízist kiváltó behatásra az első szakaszban készenléti állapot alakul ki. A helyzet szorongást kelt, majd a szorongás hatására megkezdődik az eddig elsajátított, begyakorolt vagy automatizált problémamegoldó eszközök mozgósítása annak érdekében, hogy sikerüljön visszaállítani a megbomlott érzelmi és kognitív egyensúlyt. 

Az első szakaszt naponta átéljük. Számtalanszor kerülünk szembe megoldandó problémákkal, új helyzetekkel, kisebb-nagyobb konfliktusokkal vagy pozitív változásokkal. Amikor ezeket a helyzeteket „kezeljük”, szinte észrevétlenül alkalmazzuk azokat a problémamegoldó és konfliktuskezelő módszereket (lehetnek érzelmi, gondolati és gyakorlati-cselekvéses jellegűek), amelyeket addigi életünk során elsajátítottunk. Minden megoldott feladatból tanulunk is — ha mást nem, azt, hogy az eddigi módszereink „jók”, vagyis begyakorolt sémáink folyamatosan megerősítést kapnak. Minél újabb — vagy ha úgy tetszik, minél nagyobb — a megoldandó feladat, annál több új ismeretet és készséget szerzünk, szintén automatikusan, észrevétlenül. „Megterhelésnek” csak akkor érzékeljük a bennünket ért hatásokat, ha azok — aktuális készültségünkhöz és problémamegoldó kapacitásunkhoz viszonyítva — meghaladják azt a mértéket, amelyet „gondolkodás nélkül” tudunk megoldani.

Második szakasz: Ha az alkalmazott probléma megoldási stratégia nem vezet eredményre, a krízishez vezető út második szakaszához érkezünk. A feszültség tovább nő, és amíg az első szakaszban alkalmazott „küzdelmünket” bizonyos következetesség és begyakorlottság jellemzi, ebben a szakaszban fokozódóan felbomlik ezek összerendezettsége, és helyüket — immár nem automatikusan, hanem aktív erőfeszítés révén — új eszközök váltják fel. Próbálkozunk, és ha valamely megoldás eredményre vezet, az lényeges fejlődést jelent. Ha nem, a konstruktív megoldás helyett egyre több kapkodás, következetlenség jellemzi a próbálkozásokat, és a feszültség szintje tovább emelkedik.

Harmadik szakasz: A harmadik szakaszban a személyiség újabb eszközöket próbál bevetni a helyzet kezelésére — ám ekkor már a hibás (eredménytelen) probléma megoldási kísérletek mintegy önálló életre kelnek, inkább súlyosabbá teszik, semmint javítanák a kialakult helyzetet. A krízishelyzet természetesen még ebben a szakaszban is megoldódhat. Megszűnhet maga a kritikus helyzet a külső körülmények változása folytán, vagy pedig a személyiség „minősíti át” a helyzetet, esetleg módosítja eredeti céljait.

Negyedik szakasz: Ha ezek a „sürgősségi intézkedések” sem vezetnek megoldáshoz, a személyiség alkalmazkodóképessége a negyedik szakaszban végképp kimerül. Destruktív magatartásminták jelennek meg (pl. agresszió, feladás, könnyebbik út választása, önbüntetés). Veszélyes körforgás alakul ki, ha a személyiség javító erői — főként külső segítséggel — nem képesek visszafordítani a folyamatot és helyreállítani a megbomlott egyensúlyi állapotot. A sikert itt alapvetően az határozza meg, hogy támogató emberi kapcsolataink, akikhez segítség gyanánt fordulhatunk, mennyire képesek biztosítani a számunkra szükséges segélyforrásokat, a közösség kohézióját, pozitív visszacsatolásos mechanizmusok révén. 

„Ami nem öl meg, az erősebbé tesz” — Nietzsche

A krízishelyzet, Janus-arcú jelenség: magában hordozza a korábbinál magasabb szintű, fejlettebb egyensúlyi állapot elérésének lehetőségét, ugyanakkor veszélyeztetheti személyiségünk stabil egyensúlyi én-állapotát is.

A stressz pozitív hatása

Ahhoz, hogy előbbi következzék be, tudatosítanunk kell önmagunkban azt, hogy egy krízisállapot vagy semmiből lett stresszhelyzet, a mi érdekünket is szolgálhatja és nem csak teher vagy gyötrelem a mindennapokban. A kritikus lélektani helyzet hatékony megoldása ugyanis gazdagítja az problémamegoldó eszköztárunk, és hozzásegít minket ahhoz, hogy jövőbeni problémákkal is sikeresebben birkózzunk meg. Ha megtanuljuk segítségként értelmezni a minket ért krízisállapotokat, lelkünk és testünk reakciója is pozitív módon változik meg, válságkezelő fejlődésünket szolgálva ezzel.