Te kinek tartozol felelősséggel?

Számtalan leadott kiló, siker és sikerélmény, lendület, öröm, boldogság! Rólunk mondták – velünk fogytak: Toman sikersztorik!

Egyre jobban érezni az ünnep illatát. Nálunk is csendesedik az év, és lassan – már amennyire két lány mellett ez lehetséges – belopakodik a karácsony! Hamarosan mindenki az ünnepi asztalhoz ül, remélhetőleg azokkal, akiket a legjobban szeret.
Évekig nem tudtam ezt az ünnepet megfelelő helyen kezelni. Ennek nagyon sok oka van, de a legfontosabb, hogy elveszett a lényege. A lányaim születésével aztán tulajdonképpen megtaláltam, bár továbbra sem értem, hogy miért állnak már októberben karácsonyi díszben a boltok…
Lassan kigyúlnak a gyertyák, zörögnek a csomagolópapírok, én pedig egy kicsit számot vetek az évvel. Rengeteg minden történt a családommal és persze velem is. A nagyobb kisebbik iskolába ment. A párom feladta a jól fizető állását, hogy belevágjon valamibe, amiről azóta is azt gondoljuk, hogy nem bántuk meg: az utolsó 5 hónapban üzletet nyitottunk, költöztünk, vendégeket fogadtunk, emberi sorsokat ismertünk meg. Lettek új barátaink és vesztettünk el olyanokat, akiket annak gondoltunk.
Fáradtak vagyunk? Nagyon! De a családom még mindig itt van és mosolyog!

Most már ki merem jelenteni, a háborút én nyertem!

Öt hónapja megváltozott az életünk. Az én új életem így kezdődött 134.6 kilóval kezdtem, most 105.5 kiló vagyok. A beavatottaknak többet is elárulok: BMI: 29.7, Zsír: 21.3% (viszonyításképpen az augusztusi számaim: BMI: 35, Zsír: 33.2%).

Persze vannak még rendszerhibák, hisz nem értem az út végére. Kifejezetten aljas támadásként élem meg, hogy nap, mint nap a kedvenc trattoriám mellett visz az utam, vagy az a tény, hogy a város egyik legjobb hamburgerezője pont az edzőterem mellett van. Igaz, ide csak heti háromszor járunk (az utóbbiba, persze). 🙂

Lassan mindenki megszokta (főleg a lányaim), hogy már nem lehet a hátam mögött elbújni. Nem néznek furcsán az ismerősök, amikor Toman tasak és shaker van a kezemben, vagy csokit eszek a diéta alatt. Talán már azon sem akadnak ki, amikor előveszek egy zellerszárat és ropogtatni kezdem (nekem ez a csülökcuppogás).

Nem ámítom magam azzal, hogy mindenki örül a sikereinknek, hisz nem ilyen világban élünk, de hiszem, hogy azoknak az embereknek, akik megbíznak bennünk, (különösen a páromban, Kláriban) meg tudjuk változtatni az életét és együtt tudunk tenni az egészségéért is. Aki nem hiszi járjon utána és kérjen időpontot még ma!

Mi csak az utat tudjuk megmutatni…

Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy megköszönjem vendégeinknek, hogy kitartottak és végigcsinálták, amit elterveztek. Higgyétek el, ez csak a ti érdemetek, mi csak az utat tudjuk megmutatni, de végigmenni nektek kell rajta. Persze a kezeteket fogjuk ha kell, hogy ne legyetek egyedül – így azért könnyebb! Nem véletlen, hogy már több ezren sikeresen végigmentek ezen az úton.

Felelősséggel tartozol!

November 2-án elvesztettem egy barátomat, egykori osztálytársamat, Gergőt. Valakinek a fiát, az apját, a kedvesét. Elment, és én még most sem tudom felfogni: ott álltam a temetésén, és azt éreztem, akár én is lehetnék. Egyidősek voltunk, sőt még a munkánk és az ezzel járó életmódunk is hasonló volt. Apró dolgokon múlik az élet és soha nem tudhatjuk, hogy mi hoz változást! Ekkor eszembe jutottak egy nagyon kedves hölgy szavai az ominózus nyári búvárruhás fotót látván: „Akinek családja van felelősséggel tartozik az egészségéért!” Persze erre mindenki bólogat vagy lesüti a tekintetét, de kevesen gondolkodnak el rajta. Nekem is csak most, a gyász kapcsán telt meg igazi tartalommal…

Te kinek tartozol felelősséggel?

Én nekik:

Áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánunk!

Klári és Levente, Toman szalon Gödöllő