21 napos panaszmentes mozgalom

Mindannyian rendelkezünk mintákkal, amit szokásaink határoznak meg. Szokásaink összessége pedig megadja emberi jellemünk milyenségét. 

Számtalan kutatás támasztja alá azt, hogy berögzült szokásrendszereink felülírásához legalább 21 nap következetes kitartásra van szükség. Ennyi idő kell tehát ahhoz, hogy agyunkban átírjunk, átkonvertáljunk valamit, új szokásunkká váljon. Pl. 21 napon keresztül ne együnk édességet, ne dohányozzunk, ne kapjuk fel mobiltelefonunk 5 percenként, hogy ránézzünk a történésekre, feküdjünk le időben, ne káromkodjunk, járjunk el mozogni vagy éppen 21 napon át ne panaszkodjunk, ha ez napi szinten jellemző ránk. Holott ezen változtatni szeretnénk.

2006-ban az amerikai Will Boven, ezen tézis mentén indította el Panaszmentes Világ Mozgalmát. Üzenete – melyhez olyan nevek csatlakoztak, mint Oprah Winfrey vagy Maya Angelou, bejárta a világsajtót: „tegyünk együtt a panaszkodás egészségre káros hatása ellen, mégpedig úgy, hogy 21 napig bírjuk ki panaszkodás, kritizálás és pletykálás nélkül! A panaszkodás destruktív, sehova sem vezető viselkedésmintája helyett a megoldásokra kell koncentrálni és törekedni. Tarts ki Te is!”

A gondolatiság kézzelfoghatóbbá tétele miatt a mozgalom tagjai között közel 6 millió ingyenes lila – a tudatosság színe – karkötőt is szétosztottak. Szerepe annyi volt, hogy amint panaszkodáson, kritizáláson és/vagy pletykáláson kaptad magad, azonnal át kellett tenned a másik kezedre, emlékeztetve magad arra, hogy újra kell kezdened a 21 napot.

A panaszkodás, mint kommunikációs forma

Robin Kowalski, a Clemson Egyetem pszichológia professzora szerint a panaszkodás egyik fő oka a kommunikációs kapcsolatteremtés. Együtt művelésének kohéziós ereje van, hiszen nincs olyan ember társadalmunkban, akit ez a negatív magatartásspektrum ne érintene, ne tudna kapcsolódni hozzá vagy ne volna bevonható, hogy megnyilvánulásai szintén mentálisan destruktívak legyenek. 

A másik ok: a felelősség delegálása. Hibáztatni mindig könnyebb valakit vagy valamit, mint megoldásokkal rukkolni elő. Főként együtt, egymást heccelve.

Kowalski kutatásai szerint, kétféle panaszkodás létezik:

1., Az expresszív panaszkodástól megkönnyebbülünk. Kiengedjük vele frusztrációnkat és a felgyülemlett gőzt. Amit ha tartogatunk, előbb utóbb detonációjával seper végig értetlen környezetünkön. Így nem vezet sehová. Pontosabban konfliktushoz igen, megoldáshoz nem.

2., Az instrumentális panaszkodás kétarcú. Célja a kommunikáció teremtés. Alkalmazásához tehát valakit bevonunk, ami egyfelől egy probléma megoldásának kezdete is lehetne. Ám kritizálás (legyen bármely szép köntösbe is becsomagolva) vagy nyafogás helyett sokkal hatékonyabb módszerek is léteznek. Például kedvesen és nyíltan megkérjük az illetőt, hogy tegye /ne tegye ezt vagy azt. Mindenki jobban jár így. Nem generálunk vele szükségtelen konfliktus forrást. 

Sokak szerint a magyarok élenjáróak a panaszkultúrában. Még vigadni is sírva szoktunk. Hogy az internetes hírportálok egymást hergelő kommentszekcióiról ne is beszéljünk. Megint mások váltig állítják, hogy ez nem magyar sajátosság, más nemzetekre is jellemző az attitűd.

Annyi bizonyos, senki nem jár pórul, ha újraéleszti Boven Panaszmentes Mozgalmát és a nyakunkon lévő szezonális testi tisztítókúrája mellé beiktat egy lelki megtisztulást is. Nem panaszkodik, kritizál, pletykál legalább 21 napon át, hanem szeretetteljes, megoldás orientált viselkedést követ. 

Te csatlakozol ehhez?