A lencse fajtái

Mindenki ismeri a hiedelmet: újévkor lencsét kell enni, hogy egész évben sok pénzünk legyen. Persze lencsét egyáltalán nem kizárólag az év első napján érdemes fogyasztani. Ahogy arról már a  hüvelyesekről szóló cikkünkben is megemlékeztünk, a lencse kitűnő fehérje-, rost-, vitamin- és ásványianyag-forrás. Kiemelkedően gazdag folátokban, tiaminban, mangánban, foszforban, vasban,  cinkben, rézben, magnéziumban, káliumban, valamint B6- és B5-vitaminban. Mindeközben kevesebb fitinsavat tartalmaz, mint a hüvelyesek többsége, ezért beáztatni sem feltétlenül szükséges főzés előtt. Sőt, héj nélküli fajtáit egyáltalán nem is tanácsos áztatni, nehogy szétmálljanak főzés közben.

S itt el is érkeztünk egy nagyon fontos, eddig nem érintett ponthoz. A lencsének ugyanis több fajtája is létezik. Külső megjelenésük, tápanyagprofiljuk, főzési idejük, gasztronómiai felhasználásuk kisebb-nagyobb mértékig eltér egymástól. Nézzük is meg, melyek a legfontosabb lencsefajták!

Barna lencse

Ez a legszélesebb körben ismert lencse. Közepes méretű, zöldesbarna szemű fajta; főzési ideje több más lencséhez viszonyítva akár hosszúnak is mondható. A szárazbabnál azonban még így is jóval gyorsabban elkészül, egyébként pedig „al dente”-re főzve is fogyasztható. Túlfőzni azért nem ajánlatos, mert egyszer csak szétesik, és akkor már nem igazán gusztusos. Nálunk főként levest és főzeléket készítenek belőle; utóbbi önmagával sűrítve is készülhet. Ez a lencsefajta salátának is alkalmas. Sőt, talán ez a legjobb felhasználási módja. Ugyanis – mint szinte minden olyan keményítőforrásban, amelyet főzés után azonnal lehűtünk, és egy napig hűtőben tárolunk – a lencsében is sok rezisztens keményítő képződik. Ezáltal tovább csökken a lencse amúgy sem túl magas glikémiás indexe, sőt, glikémiás terhelése is. Ráadásul a főtt lencsében a hűtés során képződő rezisztens keményítőt a hasznos bélbaktériumaink a vastagbél teljes hosszában képesek erjeszteni. A lencsesaláta rendszeres fogyasztása így kedvezőbbé teheti bélflóránk összetételét, és bizonyos fokú védelmet nyújthat a vastagbélrák ellen is.

Barna lencse

Beluga lencse

A beluga lencse apró szemű, fekete héjú fajta. Szintén jó salátalencse, már csak azért is, mert nem mállik szét főzés közben. Alakját megőrzi. Nevét onnan kapta, hogy főtt állapotában – ránézésre – nagyon hasonlít a méregdrága belugakaviárra. Fekete színét magas antocián-tartalmának köszönheti. Az antociánok igen erős antioxidánsok, amelyek nagyban segítik szervezetünket a szabad gyökök semlegesítésében, így káros mértékű feldúsulásuk megelőzésében. Ennek pedig tumor- és öregedésgátló hatása is van.

A fekete lencsét csúcséttermek is előszeretettel tartják étlapon, de magunk is megvásárolhatjuk. Ára csupán töredéke a névadó kaviárénak, főzése pedig semmivel sem bonyolultabb, mint a közönséges barna lencséé.

Elefántcsont lencse

Az elefántcsont- vagy fehér lencse voltaképp nem önálló lencsefajta, hanem hántolt fekete lencse. Igen népszerű Dél-Indiában, ahol lisztté őrlik, és rizzsel keverve fogyasztják. (Külön-külön sem a lencse, sem pedig a rizs nem tartalmazza az összes esszenciális aminosavat, a kettő kombinációja azonban már igen.) Mivel a fehér lencse amúgy is könnyen szétfő, sűrítőanyagnak is ideális.

Vörös lencse

A vörös lencse egy rendkívül apró szemű, nyersen élénk narancsvörös színű, héj nélküli lencsefajta. Nagyon gyorsan megfő. Ugyanannyi idő alatt elkészül, mint a fehér rizs, viszont sokkal magasabb a rost- és tápanyagtartalma, és alacsonyabb a glikémiás indexe. Gyönyörűséges színét főzés közben, sajnos, elveszíti. Áztatni nem kell, sőt, nem is ajánlatos. Gyors vacsorákhoz ideális alapanyag. Egyébként rizsételekhez, levesekhez, indiai „főzelékekhez”, curry-khez is alkalmas.

Puy-i lencse

Ez a dél-franciaországi Le Puy en Velay környékén termesztett, fakózöld szemű lencse sem igényli az áztatást. Főzési ideje körülbelül 25 perc. A többi lencsefajtánál kevesebb szénhidrátot tartalmaz. Franciaországban ez volt az első olyan zöldségfajta, amely megkapta az Appellation d’Origine Contrôlée (AOC) minősítést, és a vele járó eredetvédelmet. Különlegessége, hogy míg több más lencsefajtát csak a főzési idő végén szabad sózni – különben megkeményedik –, addig a Puy-i lencse főzővizéhez már a legelején hozzáadhatjuk a sót. Ennek következtében ízesebb végeredményre számíthatunk, mint a barna lencséből készült ételek esetében. Borsot pedig egyáltalán nem is kell hozzáadni, mert alapból kissé borsos íze van. Zöld színét, sajnos, a főzés során nem igazán őrzi meg. A franciák eme kedvencét ma már az angolok is nagy kedvvel vásárolják. Történt ugyanis, hogy amikor a kis György herceg két évvel ezelőtt iskoláskorba került, első napi ebédje Puy-i lencse volt a menzán. Ennyi pedig elég is volt a derék angoloknak, hogy alaposan bespájzoljanak a trendi hüvelyesből…

Sárga lencse

Édeskés, diós ízvilágú lencsefajta, amely alig pár órás áztatást, és 20-25 perces főzési időt igényel. A fehér lencséhez hasonlóan Indiában népszerű, köretként és lisztté őrölve is. Magyarországon is kapható.

A lencse fogyasztása a diéta alatt

Ha valamelyik életmódváltó csomagot használod, vagy a szakaszos diétát csinálod, akkor a lencse fogyasztása  nem, vagy csak mértékkel javasolt magas szénhidráttartalma miatt. A fehérjediéta kezdeti szakaszában a hüvelyesek „tiltólistán” szerepelnek, így a bab, borsó és a lencse is.

A súlymegtartó szakaszban azonban újra lehet a fogyasztani például vöröslencsét, bár szénhidrát tartalma jelentős, viszont GI-indexe alacsony és a többi tulajdonsága miatt javasolt a mértékletes fogyasztása. Magas rosttartalma miatt pedig támogatja az emésztést is.

Például érdemes kipróbálni ezt a Fehérjediétás fasírt receptet lencséből!

Vagy ezt a szuper Lencsesaláta videóreceptet zöldségcsipsszel!